A fertőzés utáni oltás a tuti?

A fertőzés utáni oltás a tuti?

Egy székelyföldi kutatás szerint tartósabban védettek a koronavírustól azok, akik a fertőződés után kaptak védőoltást, mint azok, akik csak az oltás által szereztek védettséget.

A kutatást a sepsiszentgyörgyi Pro-Vitam Diagnosztikai és Kutatóközpont végezte, mely 2020 őszén – Romániában elsőként – olyan tesztet fejlesztett ki és dobott piacra, amely kimutatja a szervezet által termelt koronavírus-antitesteket.


    A Fejér Szilárd kutatóvegyész által vezetett laboratórium a sepsiszentgyörgyi Proel Biotech startup által gyártott tesztek felhasználásával vizsgálta, hogy miként alakul a Pfizer/BioNTec vakcinával beoltott egészségügyi dolgozók antitestszintje. A vizsgálatban a fertőzésnek fokozottan kitett 122 egészségügyi dolgozó koronavírusantitest-szintjének alakulását követték.
    Megállapították, hogy a betegségen már átesett, beoltott személyek esetében már a vakcina első dózisának a beadását követő néhány napon belül erős antitestes immunválasz alakul ki.


    “Azok esetében, akik már korábban átestek a betegségen, a Pfizer/BioNTec oltás első dózisa emlékeztető oltásként működik. Ennek megfelelően napokon belül erős antitesttermelést vált ki náluk a vakcina. Ezzel szemben azoknál, akik még nem estek át a koronavírus-fertőzésen, és így kapják meg a védőoltás első adagját, az immunválasz kialakulása csak fokozatos, de tíz nappal az oltás második adagjának beadását követően már mindenkinek van kimutatható mennyiségű antitestje. Ezek átlagos mennyisége a következő hetekben folyamatosan kevesebb, mint a fertőzésen átesett és beoltott személyek esetében”

– idézte Fejér Szilárdot a kutatásról kiadott közlemény.


    A kutatás kimutatta: a fertőzésen át nem esett, beoltott személyek esetében az antitestek mennyisége a második hónaptól fokozatosan csökken, míg a fertőzésen átesett és beoltott személyek esetében ez a csökkenés jóval lassabb. A kutatási eredmények azt is sugallják, hogy a második oltás idejének néhány hetes eltolásával jóval tartósabb immunválaszt lehetne kiváltani azoknál a személyeknél, akik nem estek át a betegségen. A közlemény azonban arra is kitér, hogy ennek az alátámasztásához további kutatásokra van szükség. A kutatás szerint a súlyos megbetegedések ellen maximálisan véd a vakcina.

A kutatók valószínűsítették, hogy a jövőben az oltási stratégiát aszerint kell alakítani a veszélyeztetett csoportok esetében, hogy adott idő után van-e megfelelő mennyiségű antitest a szervezetükben.

Ezt is olvassa el!
Lehet újra kötelezővé kellene tenni a maszkhasználatot?

Járványügyi védekezés legfontosabb eleme a védőoltás felvétele és a PTE OS jelenlegi ismeretei szerint a Pécsi Tudományegyetem polgárainak jelentős része Read more

Szlávik a negyedik menet veszélyeire figyelmeztet

„Most nagyon nehéz rávenni bárkit is, hogy oltassa be magát, pedig vannak intő jelek” mondta Szlávik István a TV2 Mokka Read more

A Fővárosi Önkormányzat által szervezett antitestvizsgálat első eredményei
Szputnik V Németország Vakcina

A Fővárosi Önkormányzat – az arra jelentkező kerületi önkormányzatokkal együttműködésben – az elmúlt hét elejétől ingyenesen lehetőséget biztosított 60 év Read more

Mi lesz, ha két különböző vakcinával oltanak? Semmi

Nagyobb valószínűséggel számolnak be enyhe és mérsékelt mellékhatásokról azok a felnőttek, akiknél felváltva alkalmazták az új típusú koronavírus elleni AstraZeneca- Read more

Új névvel jelentkezik az AstraZeneka

Több mint 218 ezer koronavírus elleni AstraZeneca-vakcina érkezett Magyarországra csütörtökön – közölte a cég az MTI-vel.     Közleményükben kiemelték: a legújabb Read more

Pfizer közlemény

Arold Péter A Pfizer immár két hónapja szállítja megbízható, heti menetrendben a COVID-19 elleni védekezést támogató vakcináját Magyarországra. Ma (2021 Read more

Magyar Orvosi Kamara közleménye
Magyar Orvosi Kamara

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége a hippokratészi esküvel ellentétesnek tart minden olyan megnyilvánulást, amely oltásellenes, illetve alábecsüli a járvány veszélyességét Read more

Értelmes és elfogadható
Szputnik V Németország Vakcina

A védőoltás fontossága! Milyen oltással oltanak? Mért fontos? Az oltási rendszer hibái. Hogyan működik az oltás? Orosz rulett?

Mire jó a BCG oltás
BCG oltás

A szakemberek 112 olyan hasonló fehérjerészletet találtak, amelyek szerepet játszhatnak a vírussal szembeni úgynevezett T-sejtes immunválasz működésében.

A kínai Sinopharm vakcinájának előnye
Kínai vakcina

A kínai Sinopharm vakcinájának előnye, hogy jelentős, erőteljes immunválaszt vált ki

Vélemény?

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .