Külföld

Anglia – Lassul esetleg stagnál

A koronavírus-járvány terjedésének lassulását, legrosszabb esetben stagnálását mutatja a terjedés dinamikáját mérő R reprodukciós mutató pénteken ismertetett, Angliára kiszámított új becslési sávja. A szélesebb körű, országos járványügyi mutatók a nagy-britanniai koronavírus-járvány folytatódó jelentős ütemű visszavonulását jelzik.

    A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) számításai alapján az R mutató Angliában – az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában – jelenleg 0,8 és 1 között van.
    Ez azt jelenti, hogy tíz fertőzött átlagosan 8-10 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést.


    A SAGE eddig az Egyesült Királyság egészére dolgozta ki hetente az R becslési sávot. Pénteki közleménye szerint azonban most már pontosabb képet nyújt, ha az ország egyes nemzeteinek reprodukciós rátáját külön-külön számítják ki, mivel a járványkezelés is egyre inkább helyi jellegűvé válik.
    A most közzétett új, 0,8-1 közötti becslési sáv a testület ismertetése szerint azt valószínűsíti, hogy az Angliában naponta bekövetkező új fertőződések számának változása a stagnálás és a 0,4 százalékos csökkenés közötti sávban lehet.
    Az újonnan kiszámolt angliai reprodukciós ráta minimális mértékben emelkedett: a múlt héten a becslési sáv felső széle is az 1-es érték alatt volt.
    A brit egészségügyi minisztérium péntek este ismertetett friss napi és heti járványügyi adatai ugyanakkor a nagy-britanniai koronavírus-járvány egyre nagyobb ütemű visszavonulását jelzik.
    A szaktárca közölte: pénteken 52-en, a pénteken véget ért egy hétben 302-en haltak meg Covid-19 betegségben.
    Ez tavaly szeptember óta a legalacsonyabb heti halálozási szám.
    A Covid-19 okozta halálozások heti száma egy hét alatt 38,2 százalékkal csökkent Nagy-Britanniában.
    A brit koronavírus-járvány januári tetőzése idején előfordult, hogy naponta több mint 1300-an haltak meg Covid-19-ben.


    Az egészségügyi minisztérium pénteki adatsora alapján az elmúlt hét napban 690-nel, az előző egyheti időszakhoz mérve 23,5 százalékkal 2241-re csökkent a Covid-19 betegséggel újonnan kórházba szállított páciensek száma.
    Egybehangzó szakértői vélemények szerint a járványügyi mutatók folyamatos javulása elsődlegesen az oltási kampány eredménye.
    A brit egészségügyi minisztérium pénteki ismertetése szerint eddig 31 301 267-en kapták meg az első adagot a Nagy-Britanniában forgalmazott két oltóanyag – a Pfizer/BioNTech vagy az Oxford/AstraZeneca vakcina – valamelyikéből.


    Ez azt jelenti, hogy a felnőtt brit lakosság több mint 60 százaléka már részesült az első oltási dózisban.
    A szaktárca szerdai tájékoztatása szerint a második oltási dózist eddig 4 948 635 embernek adták be.
    Így az első és a második beadott oltási adagok száma együtt átlépte a 36 milliót.
    A brit kormány célkitűzése az, hogy április közepére a 50 éven felüli korosztály mindegyik tagja, július végére a teljes brit felnőtt lakosság – hozzávetőleg 52,7 millió ember – megkapja a koronavírus elleni oltás első adagját.
    Boris Johnson brit miniszterelnök pénteki Twitter-üzenetében ugyanakkor azt kérte, hogy zárt térben egyelőre a beoltottak se tartsanak társasági összejöveteleket.
    Johnson felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi szabályok értelmében szabadtéren is legfeljebb hat, nem egy háztartásban élő ember tartózkodhat együtt.

Ezt is olvassa el!
Nem sietik el az orosz vakcina engedélyezését
Szputnik V

Nem várható a Szputnyik V orosz koronavírus elleni vakcina európai uniós engedélyezése június vége előtt - jelentette ki csütörtökön a Read more

Zeman miniszterek fejét követeli az orosz oltóanyag elutasítása miatt

  Milos Zeman cseh államfő Jan Blatny egészségügyi miniszternek és Irena Storovának, az állami gyógyszerellenőrzési hivatal (SÚKL) igazgatójának távozását követeli Read more

Bocsánatkérést követelnek az oroszok
orosz vakcina

Bocsánatkérést követelnek a Covid-19 elleni orosz Szputnyik V vakcina fejlesztői Christa Wirthumer-Hochétól, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) igazgatóbizottságának vezetőjétől, amiért egy Read more

Újabb 280 ezer adag Szputnyik vakcina
Orosz vakcina

Újabb 280 ezer adag Szputnyik vakcina érkezett Magyarországra csütörtök reggel - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.     Szijjártó Péter a Read more

Már vizsgálja az EU a Szputnyikot
orosz vakcina

 Megkezdte az orosz Szputnyik V vakcina folyamatos értékelését (rolling review) az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) - közölte csütörtökön Read more

Izrael kifelé megy a harmadik hullámból
Izrael koronavírus

Megkezdődhetett a járvány harmadik hullámának visszavonulása Izraelben - jelentette a katonai rádió csütörtökön.     Noha még mindig igen magasak a járványügyi Read more

Törökországban kínai vakcinával kezdték meg a védekezést
kínai vakcina

Törökország, mivel még nem EU tagország - bár szeretne az lenni - megkezdhette a tömeges oltás a kínai vakcinával. Törökországban Read more

Megkezdte működését Róma legnagyobb köztéri vakcinázóállomása

Megkezdte működését az olasz főváros legnagyobb köztéri vakcinázóállomása szerdán, a koronavírus-járvány miatt elrendelt első zárlat életbe lépésének első évfordulóján. A Read more

A horvát egészségügyi dolgozók körében még mindig nagy az oltást elutasítók aránya

A horvát egészségügyi dolgozók körében még mindig nagy az oltást elutasítók aránya, ezért az egészségügyi kamarák, köztük az orvosi kamara Read more

800 ezer fertőzött Romániában

Romániában egy év alatt a lakosság négy százalékánál mutatták ki a fertőzést.

Vélemény?

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .