Külföld

Ukrajna – Eddig 28 ezer halott

Ukrajnában még tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése, szombatra kiugróan sok, csaknem 13,3 ezer új beteget jegyeztek fel – ami tavaly december közepe óta az eddigi legnagyobb napi növekmény -, és ismét nagyon sokan, több mint 240-en haltak bele egy nap alatt a betegségbe.

    Velük együtt az eddigi halálos áldozatok száma meghaladta a 28 ezret, és kórházba is rendkívül sokan kerültek.
    Az utóbbi napokban rohamosan nőtt Ukrajnában a napi fertőzöttszám. Egy nappal korábban, péntekre is már csaknem 13 ezer új betegről adtak számot, míg csütörtökre mintegy kilencezer, azt megelőzően pedig még kevesebb mint 6400 volt a napi növekmény.


    A szombaton közölt adatok alapján az elmúlt napban 13 276 új esettel 1 451 744-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 243-mal 28 158-ra. Eddig 1 219 773-an gyógyultak meg, az aktív betegek száma viszont több mint nyolcezerrel 203 813-ra nőtt.
    Kórházba az elmúlt napban megint kimagaslóan sok, 4897 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző két napban is számuk négyezer körüli volt, azelőtt viszont még napi kétezer alatt.


    A legtöbb új beteget, 1049-et az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban jegyezték fel. Kijevben a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma megközelítette a 146 ezret, az elhunytaké 24-gyel 2881-re nőtt.
    Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter egy péntek esti tévéműsorban kijelentette, hogy Ukrajna “meglehetősen nehéz időszakba” lépett a koronavírus brit mutációjának megjelenése miatt, amely sokkal veszélyesebb az eredeti vírustörzsnél. Szavai szerint ez a mutáció fertőzőbb, több fiatal betegszik meg tőle, ráadásul megtámadja a központi idegrendszert, a májat és a veséket, azaz – mint fogalmazott – “teljesen más a klinikai kép”.


    A tárcavezető emellett kérte a helyi vezetőket, ne várjanak arra, amíg a kormány hivatalosan a legsúlyosabb helyzetű, “vörös” kategóriába sorolja a régiójukat, hanem maguktól szigorítsanak a korlátozásokon. Emlékeztetett, hogy eddig három nyugati régió, Kárpátalja, Csernyivci és Ivano-Frankivszk kapott “vörös” besorolást, de ajánlja Lviv megyének is, hogy hasonló szigorításokat vezessen már most be.


    A “vörös” besorolású megyékben súlyosan telítettek a kórházak. Sztepanov példaként hozta, hogy Ivano-Frankivszk megyében az orvosi oxigént biztosító berendezéssel felszerelt ágyak 68 százaléka foglalt. Szombaton orvosok és önkéntesek a dél-ukrajnai Odessza városából is arról számoltak be, hogy már nincs szabad hely a kórházak intenzív osztályain, és sürgették a korlátozások szigorítását.

Ezt is olvassa el!
Kötelezővé lehet tenni az oltásokat

Kötelezővé lehet tenni az oltásokat egy demokratikus társadalomban, áll az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletében. Mérföldkőnek számít az első ilyen Read more

Tesztelni kezdték az egyik kínai vakcinát
Kínai vakcina

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a kínai Sinovac Life Sciences biotechnológiai vállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, inaktivált vírust (Vero Read more

A szomszédban van az indiai mutáns

Izrael után Romániában is megjelent az indiai vírusvariáns egyik altípusa, melyet egy egy sepsiszentgyörgyi laboratóriumban, szekvenálással sikerült kimutatni. Izraelben eddig Read more

Ez eddig sem volt játék, de most…

Arold Péter Legalább 17 országban van jelen a koronavírus indiai variánsa, amely vélhetően felelős az Indiában kialakult egészségügyi válságért – Read more

Nem kell AstraZeneca és Johnson & Johnson

Az Európai Unió várhatóan nem tart igényt az AstraZeneca és Johnson & Johnson gyógyszergyárakkal kötött szerződések záradékában lehetőségként szereplő további, Read more

EP- Portugália eltörölné

Értetlenségének adott hangot Andrej Babis cseh miniszterelnök afelett, miként közölhette az unió soros elnökségét betöltő Portugália, hogy megszületett a tagországok Read more

Anglia – Lassul esetleg stagnál

A koronavírus-járvány terjedésének lassulását, legrosszabb esetben stagnálását mutatja a terjedés dinamikáját mérő R reprodukciós mutató pénteken ismertetett, Angliára kiszámított új Read more

Nem sietik el az orosz vakcina engedélyezését
Szputnik V

Nem várható a Szputnyik V orosz koronavírus elleni vakcina európai uniós engedélyezése június vége előtt - jelentette ki csütörtökön a Read more

Boszniába megérkezett az első COVAX-vakcinaszállítmány

 Megérkezett Bosznia-Hercegovinába az első vakcinaszállítmány, amelyet a nyugat-balkáni ország a vakcinák méltányos elosztására létrehozott COVAX-programon keresztül rendelt meg.     Szarajevóba csütörtökön Read more

A járványügyi adatok kivizsgálását kéri Románia

Az Európai Bizottságtól kért kivizsgálást a korábbi bukaresti liberális (PNL-) kormány által közölt járványadatok állítólagos meghamisítása ügyében Victor Negrescu szociáldemokrata Read more

Vélemény?

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .