Belföld

Országos tisztifőorvos: az idősek oltását kérik a háziorvosoktól

Németország koronavírus

Az idősek oltását kérik elsősorban a háziorvosoktól a héten – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.

    Müller Cecília közölte, a betegséget bárki elkaphatja, de az idősek “mégis csak magas kockázatot hordoznak”. Megjegyezte, szeretnének végezni a regisztrált 80 éven felüliek oltásával, ahol ez már megtörtént, a háziorvosok “visszafelé haladva”, még mindig az idős korosztály tagjainak adják be a vakcinát.
    Ehhez regisztrálniuk kell azoknak az időseknek, akik ezt még nem tették meg, hiszen a háziorvos csak így értesülhet “oltakozási igényükről” – mondta.


    A tisztifőorvos az idősektől azt is kérte, hogy ha orvosuk értesíti őket, “ne spekuláljanak”, nincs min gondolkodni. Mindegyik Magyarországon használt vakcina hatásos. Az első dózist követő két hét múlva jó védettséget adnak – közölte.
    A háziorvosoktól pedig azt kérte Müller Cecília, hogy azoknak, akik nem tudnak elmenni a rendelőbe, az otthonukban adják be a védőoltást. A háziorvosok többsége szerdán AstraZeneca oltóanyagot kap, ezzel hajtják végre a legidősebbek beoltását. A kórházi oltópontokon jelenleg a Szputnyik és a Pfizer oltóanyaggal oltanak, oda is küldhetik pácienseiket a háziorvosok – tette hozzá.
    Elmondta, hogy már 1 107 791 embert beoltottak Magyarországon. Az idősek átoltottsága magas, de szeretnék ezt a korosztályt minél előbb teljes mértékben “lefedni” – közölte.
    “A járvány harmadik hullámának nagyon meredeken felszálló ágában vagyunk” – fogalmazott Müller Cecília. Az új fertőzöttek és a kórházban kezeltek száma is napról napra növekszik. Kedden 5653 új fertőzöttet regisztráltak, az aktív fertőzöttek száma pedig 120 ezer fölé emelkedett.

A 123 691 aktív fertőzött egy részénél enyhén zajlik le a betegség, de mind többen kényszerülnek kórházi kezelésre, és egyre súlyosabb esetekkel találkoznak, a fiatalok körében is.
    Jelenleg 8348 koronavírusos embert ápolnak kórházban Magyarországon. Ez a szám korábban soha nem volt ilyen magas – hangsúlyozta, hozzátéve: mintegy 10 százalékuk szorul lélegeztetésre.


    Mivel ilyen magas a kórházban kezeltek a száma, a vérplazma iránti igény is megnőtt. Ezért a tisztifőorvos azt kérte, hogy aki átesett a betegségen, gyógyult és szeretne segíteni, az jelentkezzen a véradóállomásokon plazma adására. Ennek feltételei megtalálhatók az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján. A legfontosabb, hogy az illető legyen két hete tünetmentes és ne legyen súlyos, krónikus betegsége.


    Kitért arra is, hogy a favipiravir hatóanyagú gyógyszer már a járóbetegellátásban is rendelhető. Aki megfertőződik, konzultáljon háziorvosával a gyógyszer felírásáról – tette hozzá.
    A koronavírus-járvány harmadik szakasza nem csak dinamikájában más, “súlyosabb, rapidabb fertőzéssel nézünk szembe” – hangsúlyozta, megjegyezve: a súlyos esetek számának növekedése is nehezíti a harmadik hullám felszálló szakaszának járványügyi kezelését.


    Elmondta, hogy kedden 179 beteg halt meg – ez megközelíti a második hullámban regisztrált csúcsot. Fiatalok is meghaltak, ketten is csak a 30-as éveikben jártak, és a jelenlegi információk szerint nem volt alapbetegségük. Ez fontos figyelmeztető jel – közölte a tisztifőorvos.

    Kiemelte: látható, hogy mennyire fontos a szabályok szigorítása és következetes betartásuk. Nagyon fontos a fertőzés továbbadásának megakadályozása, ennek érdekében a maszkviselés, a távolságtartás, a higiénés szabályok betartása, ami a jelenlegi helyzetben minimumkövetelmény – szögezte le. Aki ezeket a szabályokat nem tartja be nemcsak magát, hanem a közösséget is veszélyezteti.


    A tisztifőorvos szerint most nagyon fontos az önmérséklet, a kontaktusok, a társadalmi érintkezések kerülése, ezért mindenkitől azt kérte, ami nem halaszthatatlan, arról most mondjanak le.
    Müller Cecília kitért arra is, hogy egy évvel ezelőtt, a pandémia kezdetén még azzal számoltak, hogy egy légzőszervi megbetegedéssel állnak szemben. Azóta bebizonyosodott, hogy az egész szervezetet, valamennyi szervet megbetegítheti a vírus, valamint olyan immunológiai folyamatok indulhatnak el a szervezetben, amelyeket még nem is tártak fel teljességében.

    Az operatív törzshöz érkezett kérdések között Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetőjének szerdai nyilatkozatára is rákérdeztek, amely szerint a most pusztító brit vírusmutáns fertőzési rátája meghaladja a hármat, vagyis egy ember három másiknak adja tovább. Müller Cecília elmondta, a koronavírus megjelenésekor egy beteg két másik embernek tudta átadni a fertőzést. Ehhez az kellett, hogy legyenek egy légtérben, maszk nélkül, esetlegesen tünetekkel, figyelmen kívül hagyva a higiénés, védelmi szabályokat.

A brit mutációnál egy ember már 3-4 másiknak tudja továbbadni a fertőzést. Ugyanakkor, mivel az emberek maszkot hordanak, távolságot tartanak, és betartják a higiénés szabályokat, így tényszerűen 1,3 a vírus reprodukciós rátája. Ha viszont ez a szám 1 felett van, az azt jelenti, hogy terjed a betegség; a ráta 1 alá szorítása után lehet azt mondani, hogy csökken a fertőződés veszélye.


    Egy másik kérdésre válaszolva azt is elmondta: a szakirodalomban főként arról számolnak be, hogy aki már átesett a koronavírus-fertőzésen, annak nagy valószínűséggel ellenanyagot termel a szervezete, így ha ismét megfertőződik is, általában gyengébb lefolyású lesz nála a betegség – de ez nem minden esetben igaz.

Ezt is olvassa el!
Szijjártó Péter – Százezer adag Zöld-foki Köztársaságnak
Orosz vakcina

Magyarország százezer adag koronavírus elleni vakcinát szállított le a Zöld-foki Köztársaságnak, ezzel segítve a járvány elleni küzdelmet, illetve azt, hogy Read more

Véget ért

A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának ötödik fokozata vasárnap lépett életbe, köszönjük a lakosságnak a védelmi intézkedések betartását, a türelmet, az Read more

Halálozási adatok a kormánytól – Karikó másként látja

Arold Péter A Kormány erőteljesen kívánja cáfolni az oltás ellenese csoportok állítólagos kampányát, ezért napvilágra hozott egy táblázatot, ahol már Read more

Ébresztő emberek!

Kipakolt a kórházigazgató: a fél országot elviheti a negyedik hullám. Most három műszakban működnek a krematóriumok, és ilyen még nem Read more

Ez a hely nem előkelő

A koronavírus felbukkanása óta Magyarországon hivatalosan 26 ezer fő vesztette életét a betegséggel összefüggésben – írja a portfolio.hu Ezzel a népességarányos halálozás Read more

Növényi is harcol a vírus ellen
Növényi Norbert COVID

Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózónkat sem kerülte el a COVID 19 járvány. 15 kg-ot fogyott, de nem adja fel. „Sajnos, Read more

Csak a szokásos rendszerösszeomlás

Arold Péter A kormány kifejlesztett - inkább csak elindított - egy oldalt, ahol bárki aki regisztrált ellenőrizheti, hogy a rendszer Read more

Pfizer közlemény

Arold Péter A Pfizer immár két hónapja szállítja megbízható, heti menetrendben a COVID-19 elleni védekezést támogató vakcináját Magyarországra. Ma (2021 Read more

Itt az indiai vakcina is, ami angol

Két új koronavírus elleni vakcinát engedélyezett az Országos Gyógyszerészeti- és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) - jelentette be az országos tisztifőorvos a Read more

Közzétették az újraindításról szóló konzultáció eredményét

Közzétette a kormány az újraindításról szóló online konzultáció eredményeit: a több mint félmillió válaszadó 88 százaléka egyetértett abban, hogy a Read more

Vélemény?

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .